PÜNKÖSDI VIGADALOM

SZEGED 2001. június 2 – 3 - 4.

Pünkösd ünnepe népünk tudata szerint igazában a tavasz teljesedése, ami húsvét után számított ötvenedik napra esik. Már vigíliája, vagyis pünkösd szombatja is félünnep. A múlt században ezen a napon még általános volt hajnalban, vagy pünkösd szombatján este a Tiszában való fürdés, hogy elkerülje a fürdőzőt minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a hiszemben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után pedig a füzek lombjai alatt fésülködtek meg.

Régi szőregi hiedelem szerint pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fű sem zöldell ki, meg van égve. Aki belelép, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bűbájosok pünkösd hajnalán "harmatot húznak". Ez a boszorkányok vize.

A kiszomboriak az ünnepen kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen.

Pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek.

Kislányok bíboros ünneplő ruhákban, a királynő pedig csinos, fényös koronát is hordott. A csoportban is mindannyian szép rózsakoszorút hordtak a fejükön. Dicsértessék a Jézus Krisztus - köszöntéssel léptek be a házakhoz. Szabad-e pünkösdölni? S ha igent mondtunk, szép csöndes hangon énekeltek.

A pünkösdölés hagyománya napjainkban már csak Tápén és elvétve a tanyákon él, de a század elején még Alsóvároson is ismerték.

A pünkösdi táplálkozással kapcsolatos, hogy néhol már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. A Pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy sárga legyen a kender.

A három napos "PÜNKÖSDI VIGADALOM" a népi hagyományokat mutatja be az érdeklődőknek. A táj jellegzetes étel-nyersanyagaiból, a pünkösd étkezési szokásait felhasználva készülnek a Roosevelt téren felállított bográcsokban az ételek:

Bográcsos halászlé, Bográcsban sült hal, Bográcsos birkapaprikás, Pünkösdi cseresznyés lepény...

A “PÜNKÖSDI VIGADALOM” MŰSORTERVE

Június 02. szombat:

12:00 - Pünkösdölés: tárogató muzsikával, lovas kocsis városjárás,

12:00 – “Jó ebédhez szól a nóta…”a Fehértói Halászcsárda Cigányzenekara

játszik Csicsó Győző vezetésével

délután térzene gyermekvetélkedők, műsorvezető: Horváth András

Június 03. vasárnap:

08:00 - A szakácsok berendezkedése és kipakolása.

10:00 - Pünkösdölés: tárogató muzsikával gyermek pünkösdi királyné lovas kocsis városjárása, mondókákkal, versekkel, zenével.

11:00 – Ünnepélyes megnyitó a Roosevelt téren

Halászlé, sült halak árusításának kezdete

12:00 – “Jó ebédhez szól a nóta…”a Roosevelt téri Halászcsárda Cigányzenekara játszik ifj. Rácz Lajos vezetésével

délután térzene, gyermekvetélkedők műsorvezető: Horváth András

18:00 - Utcabál, tánczene 22 óráig. Fehérvári László és zenekara játszik

Június 04. hétfő:

08.00 - A szakácsok berendezkedése és kipakolása.

10:00 - Pünkösdölés: tárogató muzsikával gyermek pünkösdi királyné lovas kocsis városjárása, mondókákkal, versekkel, zenével.

10:00 – Gyermekjátékok

11:00 – Halászlé, sült halak árusításának kezdete

12:00 – Fehérvári László és zenekara játszik

délután térzene, gyermekvetélkedők műsorvezető: Horváth András

18:00 - Utcabál, tánczene 22 óráig. ( Zsomboy’s zenekar )

 

 

 

 

A bográcsokban három napon keresztül folyamatosan készülnek az ételek.

ROOSEVELT TÉRI HALÁSZCSÁRDA

6720 SZEGED Roosevelt tér 14. Tel: 62 424-111, Tel/Fax: 62 424-333

A MŰSOR ÉS KÉPEK : http://www.autoinfo.hu/ettermek/index.htm