PÜNKÖSDI VIGADALOM
SZEGED 1999. május 22-23-24

Halászlé bográcsban Birkapaprikás
Szegedi halászlé Roosvelt tér Birkapaprikás

FOTÓALBUM

A Rádió88-ban hallhatja, az Interneten nézheti, az ételek ízét csak a Roosevelt téren kóstolhatja.
Szerencse Bogrács Szerencse Bogrács
Tegye próbára szerencséjét!

A Roosevelt téren 8-tól 19 óráig minden egész órában a Szerencse Bográcsba dobott névjegykártyák közül két nevet kisorsolunk, akik a halászcsárda vendégei egy adag halászlére vagy birkapörköltre.
Rádió88

Pünkösd ünnepe népünk tudata szerint igazában a tavasz teljesedése, ami húsvét után számított ötvenedik napra esik. Már vigíliája, vagyis pünkösd szombatja is félünnep. A múlt században ezen a napon még általános volt hajnalban, vagy pünkösd szombatján este a Tiszában való fürdés, hogy elkerülje a fürdozot minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a hiszemben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után pedig a füzek lombjai alatt fésülködtek meg.
Régi szoregi hiedelem szerint pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fu sem zöldel ki, meg van égve. Aki belelép, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bubájosok pünkösd hajnalán "harmatot húznak". Ez a boszorkányok vize.
A kiszomboriak az ünnepen kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen.
Pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek.
Kislányok bíboros ünneplo ruhákban, a királynő pedig csinos, fényös koronát is hordott. A csoportban is mindannyian szép rózsakoszorút hordtak a fejükön. Dicsértessék a Jézus Krisztus - köszöntéssel léptek be a házakhoz. Szabad-e pünkösdölni? S ha igent mondtunk, szép csöndes hangon énekeltek.
A Pünkösdölés hagyománya napjainkban már csak Tápén és elvétve a tanyákon él, de a század elején még Alsóvároson is ismerték.
A pünkösdi táplálkozással kapcsolatos, hogy néhol már osszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház elott vagy az utcán fogyasszák el. A Pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy sárga legyen a kender.

A három napos "PÜNKÖSDI VIGADALOM" a népi hagyományokat mutatja be az érdeklodoknek. A táj jellegzetes étel-nyersanyagaiból, a pünkösd étkezési szokásait felhasználva készülnek a Roosevelt téren felállított bográcsokban az ételek:
Bográcsos halászlé, Bográcsban sült hal,
Bográcsos birkapaprikás, Pünkösdi cseresznyés lepény...

A "PÜNKÖSDI VIGADALOM" FORGATÓKÖNYVE

Május 22. szombat:

08.00 - 10.30-ig a szakácsok és a kézművesek berendezkedése és kipakolása.
10.00 - Pünkösdölés: zenés "ébresztő" tárogató muzsikával, gyermek pünkösdi királyné lovaskocsis városjárása, mondókákkal, versekkel, zenével.
11.00 - A Roosevelt téren Csonka Gábor alpolgármester ünnepélyes megnyitója.
11.30 - Rózsakötő verseny, virágárus kislányok pünkösdi rózsát osztogatnak.
12.00 - Néptáncegyüttes előadása.
14.00 - Pünkösd hagyományai - Dr. Simoncsics János előadásában.
15.00 - Pünkösdölés: tárogató muzsikával gyermek pünkösdi királyné lovaskocsis városjárása, mondókákkal, versekkel, zenével.
15.00 - Gyermek néptánccsoportok előadásai.
17.00 - Hagyományok szerint: lányok fürdése a Tisza vizében (ajándék sorsolás)
19.00 - Utcabál, tánczene 22 óráig ( SENIOR ROCK )

Május 23. vasárnap:
08.00 - 10.30 A szakácsok és a kézművesek berendezkedése és kipakolása.
10.00 - Pünkösdölés: zenés "ébresztő" tárogató muzsikával, gyermek pünkösdi királyné lovaskocsis városjárása, lovasrendor felvezetéssel, mondókákkal, versekkel, zenével.
10.30 - Gyermekjátékok.
13.00 - A Roosevelt téren cigányzenekarok, citerások fellépései.
15.00 - Pünkösdölés: tárogató muzsikával gyermek pünkösdi királyné lovaskocsis városjárása, lovasrednor felevzetéssel, mondókákkal, versekkel, zenével.
16.00 - Kalapos József és a GUMI MACIK rock and roll bemutatója.
17.00 - Boszorkányok tánca.
19.00 - Utcabál, tánczene 22 óráig. ( ZSOMBOYS együttes )

Május 24. hétfo:
08.00 - 10.30 A szakácsok és a kézművesek berendezkedése és kipakolása.
10.00 - Pünkösdölés: zenés "ébresztő" tárogató muzsikával, gyermek pünkösdi királyné lovaskocsis városjárása, mondókákkal, versekkel, zenével.
11.00 - COCA-COLA ajándék sorsolás.
12.00 - Hajhosszúság verseny.
14.00 - Néptánc bemutató.
15.00 - Vidám műsor gyermekeknek.
17.00 - Táncház.
19.00 - Sörivó verseny, zene.

A bográcsokban három napon keresztül folyamatosan készülnek az ételek.
Az ünnep specialitása a "Boszorkányvíz",
amit kézmuves cseréppohárban kínálnak a Csárda dolgozói.
ROOSEVELT TÉRI HALÁSZCSÁRDA
6720 SZEGED Roosevelt tér 14. Tel: 62 424-111, Tel/Fax: 62 424-333

AUTOINFO HUNGARY
kipper@autoinfo.hu